2. Életet lehelni a belvárosokba
Miután tevékenységi körét számos területre kiterjesztette, a cég a 80-as évek elején ismét elkezdett új lehetőségeken gondolkozni. Látva, hogy a hagyományos áruházaknak egyre csökken a jelentőségük, az ECE úgy döntött, hogy a belvárosokban épít üzletközpontokat.
A cél a belváros felfrissítése, vonzerejének megtartása, a más kerületekbe vándorlás megállítása volt, és a vásárlók visszacsábítása a belvárosba. Az olyan beruházások, mint a koblenzi Löhr-Center, a remscheidi Allee-Center, a neunkircheni Saarpark-Center, vagy a wuppertali City-Arkaden ma is az ECE sikeréről tanúskodik ebben az akkor még új műfajban.
Az EHI Kereskedelmi Intézet felmérése is bizonyítja, hogy az ECE úttörő volt ezen a területen, hisz 1964 és 1995 között még csak háromból egy üzletközpont épült a városhatáron belül.
„Életteli piacterek”
Az ECE városi bevásárlóközpontjait egyre inkább az „életteli piacterek” szellemében tervezik. Az ECE tapasztalatai azt mutatják, hogy a szépen megtervezett, színvonalasan menedzselt, változatos összetételű, vonzó bevásárlóközpontok mindig kedvező hatással vannak a város fejlődésére. Vonzóbbá teszik a városképet, és segítenek visszacsábítani az elveszített vásárlókat.
Megerősítik a városok pozícióját a települések közötti egyre éleződő versenyben, amely egyre erősebb hatással van az üzletágakon belüli és üzletágak közötti versenyre is. Legyen bár Schwerinben, Magdeburgban, Bautzenben, Wetzlarban vagy Bayreuthban – egy ECE bevásárlóközpont mindenképp új életet lehel a város kereskedelmi életébe.
Nem ritka, hogy egy üzlet abban a pillanatban „életre kel”, ahogy az ECE megjelenik a városban, és tulajdonosa az üzletbelső megtervezésébe, az értékesítés és a termékkínálat optimalizálásába kezd. Az üzletek megfelelő összeállítása forgalomnövekedéshez vezet, az üzletközponton belül és kívül. A város szerves részeként az ECE üzletközpontjai felpezsdítik az egész város életét – általában a városhatáron kívül folyó verseny rovására.
Közismert tény, hogy az ECE bevásárlóközpontjai visszavonzzák a vásárlókat a belvárosba, és hogy egy-egy ilyen komplexum megépítése erőteljes fellendülést hoz a város gazdasági életében. Röviden tehát: az ECE bevásárlóközpontok előmozdítják a sikeres városfejlesztést, és élénkítitk a város gazdaságát.